Új jelszó kérése
Kövessen minket facebookon!
Kövessen minket pinteresten!
Hírlevél
Termékajánló
Kiemelt logisztikai partnerünk

Blog
2017.01.31 21:32

Legszebb konyhakertek 2014

2014-ben indultunk a Fóti Városszépítők "Legszebb konyhakertek" versenyén. Egy négyfős zsűri érkezett az Öreghegyre azon a tavaszon, és alaposan kikérdezgettek a kertről. Érdeklődtek a művelésére szánt időről (a fővárosi nyolcórás munkánk mellett próbáltunk úrrá lenni a gazon), kértek permetezési naplót (semmit nem permetezünk, a kertünk nemhivatalosan bio!), számba vették az ültetett fajtákat (minden évben rengeteg zöldségfélével próbálkozunk, vannak gyümölcsfáink, Dániel büszkesége pedig a császárfa-erdő).

A zsűri a nyár végén is ellátogatott hozzánk, hogy újabb fotókat készítsenek a területről. Pedzegették, hogy valószínűleg díjazottak leszünk, hiszen hatalmas területet próbálunk művelni, ráadásul munka mellett. Ebben a "kategóriában" pedig biztosan egyedülállóak vagyunk.

Az eredményhirdetést éppen lekéstük, pedig időben elindultunk Békés megyéből. Szomorkodtunk, mert meg szerettük volna ismerni a többi fóti kertészkedőt, de a zsűri egyik tagja megnyugtatott: a neten és a városi lapban is olvashatunk híradást a versenyről, a nyereményünket pedig eljuttatja. És valóban így is lett: egy nagyon szép és gazdag kertszépítő csomagot kaptunk!

Ez az elismerés új lendületet adott, és a következő évben is sokat dolgoztunk a kerten. A termésből lekvárt, pálinkát, befőttet készítettünk, sokakat megajándékozhattunk egy-egy cukkinivel, egy csokor kamillával vagy néhány szem eperrel. Örömük a mi örömünk is volt, és kárpótolt minket minden fáradságért.

Webáruház készítés