Új jelszó kérése
Kövessen minket facebookon!
Kövessen minket pinteresten!
Hírlevél
Termékajánló
Kiemelt logisztikai partnerünk

Blog
2017.10.30 22:07

Hello, november! Hello, fagy! Viszlát, levendula?

Vörösen izzanak a falevelek. Vagy barnán és sárgán hullanak a lábaink elé. A reggeli köd a kémények gomolygó füstjével keveredik. A csípős hideg reggelen nem esik jól a fahasogatás, de annál kellemesebb lesz majd, ha az ajtón belépve átölel a meleg. Kétségtelen: itt az ősz, sőt, nemsokára már a tél is.

A levendulakedvelők teával a kezükben ábrándoznak az elmúlt nyárról, akiknek pedig még néhány tő levendulájuk is bokrosodik a kertben vagy a balkonon, töprengeni kezdenek azon, hogyan mentsék meg a növényt a fagyoktól. Nem csoda, hiszen igaz ugyan, hogy a levendula egy „túlélő” félcserje, nem árt azonban megtenni a szükséges lépéseket ahhoz, hogy jövőre is pompás bokorban lehessen gyönyörködni.

Összegyűjtöttük a levendula teleltetésével kapcsolatos legfontosabb tanácsainkat:

„Mikor és hogyan kell metszeni a levendulát?”

Október végére már a másodvirágzásnak is vége van, így a metszést eddigre már be kell fejezni (a virágok learatása után, tehát nyár végén célszerű alaposan visszavágni a töveket, úgy, hogy zöld maradjon rajtuk, tehát a fás szárig nem szabad lekaszabolni! Ősszel tehát egy kis kerek bokrocska búcsúzik a szezontól, és felkészül a téli vegetálásra.

„Cserépben is tarthatok levendulát?”

Ha a teraszán, erkélyén szeretne gyönyörködni a lila illatos virágokban, válasszon minél nagyobb kaspót! A levendula ugyanis ebben fog megbokrosodni, és ebben képes átvészelni a telet. (A földjéhez keverjünk homokot, apró kavicsokat. A fagyok ellen jó betakarni az edényt, mert a földje elfagyhat, a virág pedig kipusztulhat. Nem árt tudni: az erkélyen tartott levendula mindig sérülékenyebb, mint a kiültetett.) Ha nem éri csapadék, akkor gondoskodjon az időnkénti locsolásról, ez maximum heti egyszeri öntözést jelent.

„Jönnek a fagyok. Bevigyem a bokrot a lakásba?”

Semmiképpen ne tegye, mert elpusztul a növény. Ha jó erős a palánta, ki fogja bírni a telet, tavasszal pedig megújul, feléled.

„Szükséges a talajtakarás?”

Az egy éves növények esetén nem árt, ha a tél beállta előtt szalmával, mulccsal, levelekkel letakarjuk a töveket. Később azonban erre már nincs szükség.

Van még valami, amit szeretne megtudni? Csatlakozzon fb csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/148739912389508/?source_id=241655216044096

Webáruház készítés